Egyik nap, mikor éppen a The Bundon sétálgattunk, belebotlottunk egy nagy csoport idősebb emberbe az egyik pláza terén, akik valamiféle furcsa fitnesszel kevert csoporttáncot gyakoroltak éppen. Mosolyogva konstatáltam, hogy csak a pláza egyik termékbemutatóját látjuk amolyan kínai módra. Tovább sétálva azonban pontosan ugyan ez a jelenség fogadott minket egy majdnem kivilágítatlan kicsiny téren is, majd nem sokkal később egy újabb csoportba botlottunk. Idősek, fiatalok, gyerekek, két és négylábúak együtt. Ne felejtsük el, hogy egy olyan országban vagyunk melyben majdnem minden nyugati közösségi média blokkolva van. Se facebook, se twitter, se youtube még az IMDB is elérhetetlen. Talán ennek is köszönhető, hogy este a városban sétálva nem halott utcákkal találkozunk, hanem élettel minden sarkon. A boltok amúgy is nagyon sokáig nyitva vannak, sok az éjjel-nappali, a kifőzdék is éjjelig nyitva tartanak, hiába nem nagy akkor már a forgalmuk. A boltokban dolgozók ilyenkor az utcákra kitett  asztaloknál a barátok, családok társaságában esznek, beszélgetnek, kártyáznak vagy mahjongoznak.. Egyik alkalommal nem csak táncoló emberekkel találkoztunk de egy elég nagy csapat karaokézóval is, természetesen a nyílt utcán.
Sanghaj ezen közösségi életét lenyűgőzőnek találom. A terek, parkok, padok,utcák mindig használatban vannak, de nem részeg emberekkel, hanem vidám közösségekkel. Nem tudom, mi ennek a háttere de ez a közösségi érzet hiányzik az európai városokból. Jó lenne ha nem így lenne.